A teherbeesés nehezítő tényezője

Juci és Nóra a munkahelyükön ismerkedtek meg, és nagyon gyorsan bizalmukba fogadták egymást. Nóra egyik nap a szokásos reggeli kávé mellett nagy titkot árult el Jucinak:

– Képzeld, kisbabám lesz!

– Komolyan?! – kerekedett el Nóra szeme, ám öröme nem volt teljesen felhőtlen..

– De még nagyon az elején járok, így a főnökségnek csak később szeretném elmondani, majd a 12. hét után.

Juci gratulált Nórának, de a szíve összeszorult, mert ők is régóta vágyódnak egy babára párjával, de mindeddig hiába. Gyorsan repültek a hetek és mivel a férjét éppen külföldre szólította a munkája, Nóra Jucit kérte meg, hogy kísérje el a soron következő ultrahangra, mert kicsit izgult, minden rendben találnak-e a babával.

A belvárosi nőgyógyászati rendelőben nagyon kedvesen fogadta őket a doktornő. A gép monitorján megjelent az ultrahang kép, a szakember pedig mindent elmagyarázott a két fiatal nőnek, mit is látnak. Amint a szürkés árnyalatokból kirajzolódott a kisbaba, Juci nem tudta tovább tartani magát, elkapta a zokogás. Miután sikerült megnyugtatni, a doktornő hozzá fordult:

– Mióta próbálkoztok a babával?– kérdezte.

– Több mint fél éve.

– Én azt szoktam javasolni a pároknak, hogy egyévnyi próbálkozás után mindenképp forduljanak orvoshoz. Mennyire szabályos a havi vérzésed?

– Már egy jó ideje feljegyzem az időpontokat és bizony eléggé rendszertelen.

– Érdemes lenne csináltatni pár vizsgálatot, adok is egy időpontot a jövő hétre, rendben?

– Köszönöm!

– A rendszertelen ciklus gátolhatja a teherbeesést, aminek sok esetben a magas prolaktinszint az oka. Ezt egy hormonvizsgálattal ellenőrizhetjük, és az eredmények alapján gyógyszeresen kezelhetjük.

Juci és Nóra – már mindketten megnyugodva – beült egy sütire a közeli cukrászdába, közben a kinyomtatott ultrahangképekben gyönyörködtek újra és újra.

Juci aztán este igyekezett minél több cikluszavarral kapcsolatos információt begyűjteni a világhálóról. Itt olvasott arról is, hogy számos esetben hasznos lehet a barátcserje alkalmazása, amely hormonmentesen szabályozza a prolaktin termelést, így segít rendezni a ciklust. Bízott benne, hogy neki is segíteni tud egy ilyen „szelídebb” gyógyszeres kezelés.

PreMens tabletta – hatásos segítség

  • hormonmentes alternatíva a PMS enyhítésére és a cikluszavarok rendezésére

  • a barátcserje terméséből kivont és feldolgozott hatóanyagot koncentráltan tartalmazza
  • klinikailag igazolt hatású

    – PMS-ben (Schellenberg R et al., BMJ (2001)
    – cikluszavarban (Eltbogen R. et al., J für Gynekologische Endokrinologie (2015)

  • garantált és ellenőrzött, gyógyszer minőségben előállított készítmény
  • szedését több cikluson át érdemes folytatni a kívánt hatás kialakulása érdekében
Menstruáció előtti panaszok és menstruációs cikluszavarok kezelésére szolgáló készítmény

Vény nélkül kapható
barátcserje tartalmú gyógyszer